A történet tulajdonképpen nagyon egyszerű. Volt egy jó kis csapatunk, két egymást követő szezonban még a bajnoki címre is esélyesek voltunk. (Mindkétszer "csak" az ezüst jött össze.) Voltak mindenféle "fedőneveink", mignem az Épvillszer Kft lett hosszabb időre a szponzorunk és eképp a névadónk is. Akko-riban, ´91-92 táján, kb. 25-30 csapat kergette több osztályban a labdát, és a téli holtidény "áthidalására" csak egy terembajnokság adott játéklehetőséget. Ám oda csak tíz-tizenkét csapat fért be, és a rendezőelv az volt, hogy az első osztály őszi idényének 1-8. helyezettjei indulhattak, kiegészülve az alsóbb osztályok élcsapataival. Évekig nem is volt ezzel gond, miután könnyedén elértük az említett helyek valamelyikét, mignem 1993-ban rosszabbul jött össze az őszi idény, és valahol a mezőny végén kullogtunk. Így aztán esélyünk sem volt, hogy a téli terembajnokságban részt vegyünk. Addigra viszont már annyira megszoktuk (meg a családjaink is:), hogy telente is el-eljárunk focizni, hogy komoly letargiába estünk, most akkor mi lesz? ...és lőn Épvillszer terembajnokság, mert nem csak mi nem jutottunk be a teremtornára, hanem pár, játszani szintén szerető, évek óta formálódó más csapat is. Így aztán némi szervezőmunka árán, meg annak a szerencsés körülménynek köszönhetően, hogy jól ismertem a Széchenyi Gimnázium akkor igazgatóját (rövid ideig tanárom volt a középiskolában), sikerült megszervezni az első bajnokságot. (A személyes ismerettség azért kapott különös hangsúlyt, mert annak idején igen ódzkodtak a csarnok focizásra való bérbeadásától, mondván, hogy számos fizikai kár érheti a berendezést, világítást. De sikerült mindenkit meggyőznöm az ellenkezőjéről - és az évek engem igazoltak -, egy-két apróságtól eltekintve tizenhárom év során semmilyen valódi kár nem érte a bérbeadó iskolát.)

Történt mindez 1993 telén, és december 19-én el is kezdődtek a mérkőzések, mindössze hat csapat részvételével, de mindannyiuk nagy lelkesedésével. Oda-visszágós körmérkőzéses rendszerben zajlott a torna, így a kis létszámtól függetlenül tíz mérkőzést játszott minden csapat, március közepéig tartott a küzdelem, utána egy-két héten belül már mehettünk is ki újra a szabadtérre. Gyorsan kiderült, hogy kiváló alkalom volt ez a tíz hét a csapatépítésre és a folyamatos játéklehetőségre. (Igaz, hogy nem nyertük meg a tornát, de amikor véget ért, már tudtam, hogy feltétlenül folytatni szeretném a szervezését.)

Egy évvel később azonban - már nem emlékszem pontosan miért - kacifántosabb lett a helyzet, a teremmel is gondok voltak, így végül február elejére sikerült csak összehozni a kezdést, és egy némiképp rövidített, de a tavaszi szezonig tartó bajnokságot hoztunk tető alá.

1996-tól viszont már nem volt mese: januárban felcsendült az első sípszó, nyolc csapat, tíz forduló. Kezdett igazi bajnokságra hasonlítani a dolog. Már eddig is rengeteget köszönhettünk Nemes Attilának, az Épvillszer Kft ügyvezetőjének, aki egykor maga is aktívan focizott, hiszen a cég anyagi segítsége nélkül sosem jöhetett volna létre a torna. Tíz éven keresztül - leginkább az ő személyes jóindulatának köszönhetően - tartott a támogatás. Barátságban váltak el útjaink, s az évtizednyi segítség alapot adott ahhoz is, hogy mai napig is sikeresen szer- vezhetem a még mindig a cég nevével jelzett bajnokságot.

Ahhoz, hogy egyre népszerűbb és elfogadottabb legyen, sokkal járultak hozzá a városi kispályás bajnokság különböző korszakainak vezető csapatai, hiszen az évek során több szabadtéri bajnok és élmezőnybeli csapat is nevezett a mi téli tornánkra. A NEFAG sokáig letaszíthatatlan volt a a dobogó felső fokáról (öt Épvillszer bajnokságot nyert), de vitézkedtek (s diadalmaskodtak) későbbi szabadtéri bajnokok is a Borovi, a Konstrukció, a különböző nevek alatt "rejtőzködő" Épszigker. A mindenkori házigazda csapat - ameddig létezett -, sajnos azonban itt is "csak" az ezüstig jutott, de az is szépen csillog.

A csillogásról jut eszembe: már a kezdet kezdetén azzal indultam neki a szervezésnek, hogy jó lenne, ha nem a pénzdíjakról (mai napig nincsenek is), és az azért való fékeveszett küzdelemről szólna ez a torna, hanem egy jó hangulatú, családias - ám a sportszerű keménységet is "elviselő" - bajnokság lenne, ahova szívesen jönnek a játékosok, hozzák kisgyermekeiket, netán az egész családot is. Ha visszatekintek az eltelt esztendőkre, azt gondolom ezt tökéletesen sikerült is megvalósítani. Legalábbis azt hiszem, hogy jó hangulatban zártunk még minden eddigi küzdelemsorozatot. (Persze voltak parázs viták, igazi "vérremenő" küzdelmek is, de hát ezek nélkül el is veszne a kispályás foci varázsa...)

Nem szaporítom a szót, a "MÚLT" lapjai (eredményei, a fotók) talán úgyis önmagukért beszélnek, jó böngészést, de csak mértékkel, le ne késsetek a meccsekről!