A
történet tulajdonképpen nagyon egyszerű. Volt egy jó kis csapatunk,
két egymást követő szezonban még a bajnoki címre is esélyesek voltunk.
(Mindkétszer "csak" az ezüst jött össze.) Voltak mindenféle
"fedőneveink", mignem az Épvillszer Kft lett hosszabb
időre a szponzorunk és eképp a névadónk is. Akko-riban, ´91-92 táján,
kb. 25-30 csapat kergette több osztályban a labdát, és a téli holtidény
"áthidalására" csak egy terembajnokság adott játéklehetőséget.
Ám oda csak tíz-tizenkét csapat fért be, és a rendezőelv az volt, hogy
az első osztály őszi idényének 1-8. helyezettjei indulhattak, kiegészülve
az alsóbb osztályok élcsapataival. Évekig nem is volt ezzel gond, miután
könnyedén elértük az említett helyek valamelyikét, mignem 1993-ban rosszabbul
jött össze az őszi idény, és valahol a mezőny végén kullogtunk. Így
aztán esélyünk sem volt, hogy a téli terembajnokságban részt vegyünk.
Addigra viszont már annyira megszoktuk (meg a családjaink is:), hogy
telente is el-eljárunk focizni, hogy komoly letargiába estünk, most
akkor mi lesz? ...és lőn Épvillszer terembajnokság, mert nem csak mi
nem jutottunk be a teremtornára, hanem pár, játszani szintén szerető,
évek óta formálódó más csapat is. Így aztán némi szervezőmunka árán,
meg annak a szerencsés körülménynek köszönhetően, hogy jól ismertem
a Széchenyi Gimnázium akkor igazgatóját (rövid ideig tanárom volt a
középiskolában), sikerült megszervezni az első bajnokságot. (A személyes
ismerettség azért kapott különös hangsúlyt, mert annak idején igen ódzkodtak
a csarnok focizásra való bérbeadásától, mondván, hogy számos fizikai
kár érheti a berendezést, világítást. De sikerült mindenkit meggyőznöm
az ellenkezőjéről - és az évek engem igazoltak -, egy-két apróságtól
eltekintve tizenhárom év során semmilyen valódi kár nem érte a bérbeadó
iskolát.)
Történt mindez 1993 telén, és december 19-én el is kezdődtek a mérkőzések,
mindössze hat csapat részvételével, de mindannyiuk nagy lelkesedésével.
Oda-visszágós körmérkőzéses rendszerben zajlott a torna, így a kis létszámtól
függetlenül tíz mérkőzést játszott minden csapat, március közepéig
tartott a küzdelem, utána egy-két héten belül már mehettünk is ki
újra a szabadtérre. Gyorsan kiderült, hogy kiváló alkalom volt ez
a tíz hét a csapatépítésre és a folyamatos játéklehetőségre. (Igaz,
hogy nem nyertük meg a tornát, de amikor véget ért, már tudtam, hogy
feltétlenül folytatni szeretném a szervezését.)
Egy
évvel később azonban - már nem emlékszem pontosan miért - kacifántosabb
lett a helyzet, a teremmel is gondok voltak, így végül február elejére
sikerült csak összehozni a kezdést, és egy némiképp rövidített, de
a tavaszi szezonig tartó bajnokságot hoztunk tető alá.
1996-tól
viszont már nem volt mese: januárban felcsendült az első sípszó, nyolc
csapat, tíz forduló. Kezdett igazi bajnokságra hasonlítani a dolog.
Már eddig is rengeteget köszönhettünk Nemes Attilának,
az Épvillszer Kft ügyvezetőjének, aki egykor maga is aktívan focizott,
hiszen a cég anyagi segítsége nélkül sosem jöhetett volna létre a torna.
Tíz éven keresztül - leginkább az ő személyes jóindulatának köszönhetően
- tartott a támogatás. Barátságban váltak el útjaink, s az évtizednyi
segítség alapot adott ahhoz is, hogy mai napig is sikeresen szer- vezhetem
a még mindig a cég nevével jelzett bajnokságot.
Ahhoz,
hogy egyre népszerűbb és elfogadottabb legyen, sokkal járultak hozzá
a városi kispályás bajnokság különböző korszakainak vezető csapatai,
hiszen az évek során több szabadtéri bajnok és élmezőnybeli csapat is
nevezett a mi téli tornánkra. A NEFAG sokáig letaszíthatatlan
volt a a dobogó felső fokáról (öt Épvillszer bajnokságot nyert), de
vitézkedtek (s diadalmaskodtak) későbbi szabadtéri bajnokok is a Borovi,
a Konstrukció, a különböző nevek alatt "rejtőzködő" Épszigker. A mindenkori házigazda csapat - ameddig létezett -,
sajnos azonban itt is "csak" az ezüstig jutott, de az is szépen
csillog.
A
csillogásról jut eszembe: már a kezdet kezdetén azzal indultam neki
a szervezésnek, hogy jó lenne, ha nem a pénzdíjakról (mai napig nincsenek
is), és az azért való fékeveszett küzdelemről szólna ez a torna, hanem
egy jó hangulatú, családias - ám a sportszerű keménységet is "elviselő"
- bajnokság lenne, ahova szívesen jönnek a játékosok, hozzák kisgyermekeiket,
netán az egész családot is. Ha visszatekintek az eltelt esztendőkre,
azt gondolom ezt tökéletesen sikerült is megvalósítani. Legalábbis azt
hiszem, hogy jó hangulatban zártunk még minden eddigi küzdelemsorozatot.
(Persze voltak parázs viták, igazi "vérremenő" küzdelmek
is, de hát ezek nélkül el is veszne a kispályás foci varázsa...)
Nem
szaporítom a szót, a "MÚLT" lapjai (eredményei, a fotók) talán
úgyis önmagukért beszélnek, jó böngészést, de csak mértékkel, le ne
késsetek a meccsekről!
Szolnok,
2005. november 27. |
|
Pap
Béla |
C
2005-2015. Alt Product Bt.
Minden jog fenntartva. Design: BlaMAsh |
|