Sorsolás
Eredmények
Tabella
Góllövők
Csapatok
Szabályok
A fordulókban készült fényképek
 
 
 
 
 
2006 elején történt, hogy "behálóztuk a világot", s remélem minden oldallátogató talál némi érdekességet e lapokon. Ki-ki nyomon követheti a bajnokság eredményeit, latolgathatja az esélyeket. Már megszokottá vált, hogy e honlap léte még érdekesebbé teszi a pályán zajló eseményeket, amelyekről e lehetőségen keresztül is sokan tájékozódhatnak. Természetesen minden meglátást, a honlap tartalmát fejlesztő javaslatot szívesen veszünk. Ne legyetek restek, focizzatok, írjatok!:) > Bla

2020. 03. 10.

Alaposan letesztelték a kapuhálók szakítószilárdságát a csapatok a terembajnokság utolsó játéknapján. A hat meccsen 59 alkalommal kellett a labda útját állniuk. Függetlenül attól, hogy mely helyezésért zajlott az adott mérkőzés a játékosok nagy elánnal vetették magukat a küzdelmekbe, és a nem kevés nagyszerű kapusteljesítmény sem szabhatott gátat ezúttal a támadó foci szellemiségének.

A 9-12. helyért zajló körmérkőzések egyikével indult a nap, az első félidőben magabiztos Csontos Fc-t láthattunk, a másodikra viszont alaposan feljavult a Műszol, kevésen múlt a még szorosabb eredmény. A Hyab a Castrum-Ex-Alföldi Szakértő csapatával küzdött nagyot. A mindvégig egyenlő erők igazi adok-kapok gólparádét rendezett, váltott vezetés után összesen tizenháromszor rezdült a háló, a mérleg nyelve egy találattal a Hyab oldalára billent.

A 7. hely sorsát volt hivatott eldönteni a torna egyik újoncának, az SRS Autókozmetika csapatának meccse az Oldsmobile megfiatalított gárdájával. Az utóbbiak első félidőben szerzett három gólos előnye a végére csak eggyel csökkent, az Oldsmobile lett a hetedik. Az ötödik hely várományosai a Fire-Oil és a Toporgó voltak. A Toporgó valószínűleg a báli szezonra való tekintettel redukált létszámmal lépett pályára, nem is volt reális esélye a komolyabb ellenállásra, kétszámjegyű vereség lett a vége. Ez a Fire-Oil lelkes csapata teljesítményének értékéből semmit sem von le, annál is inkább, mert 14 gólt termelni bármely ellenféllel szemben is vitézi tett.

Nem ment viszont a játék igazán a Tisza Ablak sok nagy harcban edzett játékosainak a Stilo-Build&Job elleni bronzmeccsen. A játék képe alapján is a különbség egy kicsit meglepő, de a Stilo bronzérme feltétlenül megérdemelt.

A döntő a tavalyi finálé visszavágója is volt egyben. A két mérkőző fél, ahogy az várható volt a két csoport győzteseként jutott a kieséses szakaszba. Kemény, inkább a játék küzdőjellegét előtérbe helyező meccset láthatott a szépszámú közönség. A Build and Job előbb egy kipattanó lövés utáni helyzetet értékesített, majd a második félidőben egy végsőkig kijátszott találattal növelte előnyét. Az Épszigker a szinte reménytelen párharcokat sem adta fel, az egyik ilyennek a megnyeréséből sikerült is a meccs vége felé szépítenie. Aztán volt még egy nagy sansza az egyenlítésre, de a kapu fölé szálló lövéssel ez nem sikerült. Sikerült viszont a Build and Job visszavágása a tavalyi elvesztett döntő után, így a torna során - nem mellesleg - legtöbb gólt szerző gárdaként megérdemelten tehetik a vitrinbe a Castrum-Ex kupát.

A végeredmény: 1. Build and Job, 2. Épszigker, 3. Stilo-Build&Job, 4. Tisza Ablak, 5. Fire-Oil, 6. Toporgó, 7. Oldsmobile, 8. SRS Autókozmetika, 9. Csontos FC, 10. Hyab, 11. Castrum-Ex-Alföldi Szakértő, 12. Műszol.

build epszig
a bajnok Build and Job díjai
az Épszigker csapatkapitánya
stilo
A Stilo-Build&Job díjai
tisza
A kép önmagáért beszél (talán)

Különdíjak:

golkiraly
jatekosA TORNA JÁTÉKOSA: Kállai István (Fire-Oil),
A TORNA GÓLKIRÁLYA: Fekete Gábor (Build and Job), 13 találattal
A TORNA KAPUSA: Kelemen Gábor (SRS Autókozmetika).

fireoil

az ötödik Fire-Oil

top

a hatodik Toporgó


2020. 03. 09.

csoport

Mindennekk vége! Na, nem egészen ilyen világvégi a sommázat, csak a bajnokság fejeződött be a helyosztókkal. Az utolsó fordulóban igazi gól-csőtörés volt, 59-szer rezegtek a hálók a hat mérkőzésen. ...és a lényeg: a BUILD AND JOB végzett az első helyen, második az ÉPSZIGKER. A bronz a STILO-BUILD&JOB kezében, a negyedik hely pedig a TISZA ABLAKÉ.

A további sorrend:
5. Fire-Oil
6. Toporgó
7. Oldsmobile
8. SRS Autókozmetika
9. Csontos FC
10.Hyab
11. Castrum-Ex - Alföldi Szakértő
12. Műszol

A vonatkozó menüpontok frissítve!

Különdíjak: A TORNA JÁTÉKOSA: Kállai István (Fire-Oil), A TORNA GÓLKIRÁLYA: Fekete Gábor (Build and Job), 13 találattal, A TORNA KAPUSA: Kelemen Gábor (SRS Autókozmetika).

Bőveben holnap!


2020. 03. 07.

Egészen eddig tartott a "hozzá nem férés :)", minden frissítve!


2020. 03. 02.

Objektív, átmeneti körülmények miatt nem frissíthetők a menü-pontok, így a legfontontosabbakról itt találhatók az információk.

A VII. forduló eredményei:
FIRE-OIL - OLDSMOBILE 7:1
TISZA ABLAK - BUILD AND JOB 3:5
CASTRUM-EX - MŰSZOL 2:1
ÉPSZIGKER - STILO-BUILD&JOB 3:3, 4:3 aranygóllal
SRS AUTÓKOZMETIKA - Toporgó 5:5, 5:6, aranygóllal

A záró forduló párosítása és a mérkőzések időpontjai:

10:00 MŰSZOL - CSONTOS FC (9-12. helyért)
11:00 FIRE-OIL - TOPORGÓ (5. helyért)
12:00 HYAB - CASTRUM-EX (9-12. helyért)
13:00 TISZA ABLAK - STILO-BUILD&JOB (3. helyért)
14:00 BUILD AND JOB - ÉPSZIGKER (1. helyért)
15:00 OLDSMOBILE - SRS AUTÓKOZMETIKA (7. helyért)

A 7. fordulóban elmaradt HYAB-CSONTOS mérkőzés nem kerül lejátszásra.


2020. 02. 25.

A bajnokság csoportkörét követően a két csoport első négy-négy helyezettjének sorsolással megadott párosításában zajlottak a hatodik forduló meccsei. Ezeket megelőzően a végső sorrendet kialakító alsóházi meccsen a csalódott csapatok összecsapásán a Csontos FC gólerősebb támadósorának köszönhetően győzte le a Castrum-Ex-et. A másik mérkőzés sajnos a Műszol létszámhiánya miatt elmaradt.

Az elődöntőbe jutásért rendezett összecsapások sora a két csoport-második, a Stilo-Build and Job és a Fire-Oil meccsével kezdődött. A Stilo csapata, játékosai lényegesen nagyobb rutinjának köszönhetően, két gólos vezetésre tett szert az első félidőben. A Fire-Oil fiataljai sok futással és töretlen lelkesedéssel igyekeztek eredményesek lenni, sikerült is rövid ideig szorosabbra alakítani az eredményt, de végül bele kellett törődniük, hogy ezen a napon a Stilo nem engedte ki a kezéből az irányítást. A némi meglepetésre a csoportnegyedik helyen továbbjutó Toporgó a papírforma alapján kevés eséllyel vághatott neki a másik csoport harmadikjával, a Tisza Ablakkal szembeni mérkőzésnek. Ez esetben is lényegesen több labdarúgótapsztalat birtokában vezetett kettővel a szünetben a Tisza Ablak, de a második játékrészben megtorpantak a helyzetek kihasználásával, ellenben védekezésük hasonlóan stabil maradt és némi szerencsének köszönhetően is, megtartották minimálisra olvadt előnyüket. Az a csoport élén végzett Build and Job a másik hatos negyedikjével, az Oldsmobile gárdájával került szembe. Az első félidőben még csak-csak jutott energia a komolyabb ellenállásra az "öreg autósok" részéről, de a második játékrész utolsó harmadában az erő és a szerencse is elhagyta őket, nagyarányú Build and Job sikerrel végződött az élvezetes mérkőzés. A nap utolsó összecsapásán az Épszigker tavalyi győztes gárdája került szembe a torna újoncával az SRS Autókozmetka fiatalokból álló csapatával. Talán némi megilletődöttség is volt a fiatalokban, meg a sokpasszos, gyors játéknak sem igen lelték az ellenszerét, a félidőbeli négygólos Épszigker előny után nem volt kétséges a továbbjutó kiléte. Ezt a tényt még a második félidőben gyors egymásutánban szerzett két SRS gól sem tudta megváltoztatni.


2020. 02. 24.

A 6. forduló eredményeit és a góllövők aktuális listáját megtaláljátok a vonatkozó menüpontok alatt. A Sorsolásban pedig a folytatást is, de a rend kedvéért íme:

11:00 Fire-Oil - Oldsmobile - (5-8. helyért)
12:00 Tisza Ablak - Build and Job - (1-4. helyért)
13:00 Castrum-Ex-Alföldi Szakértő - Műszol (9-12. helyért)
14:00 Épszigker - Stilo-Build&Job - (1-4. helyért)
15:00 SRS Autókozmetika - Toporgó - (5-8. helyért)

A HYAB - CSONTOS FC elhalasztva jövő hétre.



2020. 02. 17.

Az ötödik játéknappal befejeződtek a két csoportban zajló küzdelmek, következik a kieséses rendszerű rájátszás.

Annak rendje és módja szerint akadtak nagy izgalmakat hozó és meglepő eredményekkel végződő meccsek, meg persze olyanok is, amelyek eredménye előre borítékolható volt. Az A csoportban a továbbjutást illetően egy fő kérdés maradt az utolsó fordulóra, hogy a jó kezdés után fokozatosan elbizonytalanodó Castrum-Ex-Alföldi Szakértő vagy a Toporgó nem éppen kirobbanó formában lévő gárdája veszi sikerrel az akadályt. A Toporgó vetette nagyobb elánnal magát a küzdelembe, némi szerencsével a félidő közepére két gólos előnyre tett szert. Az iramot fokozó Castrum-Ex-nek viszont még szünet előtt sikerült az egyenlítés. A második játékrészben a vezetést is átvették a castrumosok, és megnyugtatóan hathatott rájuk a tudat, hogy döntetlen esetén is elérik a továbbjutást érő helyezést. Így akkor sem volt ok aggodalomra, amikor a Toporgó kétszer is egyenlített, és már csak egy-két percnyi volt hátra a végső sípszóig. De, ahogy a kispályás fociban is megvannak a pszichológiai törvényszerűségek, a második egyenlítéstől fellelkesülő Toporgó egy bedobás utáni fejesgóllal mégis megnyerte a meccset, a nap legnagyobb meglepetését okozva ezzel. A csoportot vezető Build and Job a jó képességű fiatalokból álló SRS Autókozmetika ellen igyekezett megőrizni pozícióját. Ellenfele sikere esetén az azonos pontszám miatt az egymás elleni eredmény a második helyre sorolta volna. Amikor a lelkes fiatalok vezetést szerezte, a Build and Job nagyobb sebességre kapcsolva gyorsan nyilvánvalóvá tette, hogy igényt tart az első helyre a kedvezőbb sorsolás reményében. Az összecsapás ugyanakkor élvezetes játékot és élményszámba menő gólokat hozott az SRS részéről is. Az is kiderült, hogy nem könnyű a vasárnap délelőtti csapatösszetartás, a Műszolnak ezúttal ez nem is sikerült, játék nélkül jutott a pontok birtokába a Fire-Oil.

A B csoportban a forduló előtt matematikailag eléggé összetett volt a helyzet, hiszen a két biztos továbbjutó mellett a többi négy csapatnak is maradt esélye a végső győzelemért folytatni a tornát. Ehhez az első lépéseket a HYAB tette meg, jó első félidei játékkal biztosan fektette két vállra az addig második Oldsmobile-t, és várhatta a többi meccs eredményének kedvező alakulását. A Tisza Ablak és az Épszigker barátságos légkörben zajló meccsének döntetlenje viszont máris szűkített a képlet végeredményét illetően, mert a pontosztozkodás révén az Épszigker maradt a csoportelső, a Tisza Ablak viszont egy ponttal megelőzte vetélytársait, még az Oldsmobile-t is, az egymás elleni korábbi eredménynek köszönhetően. A Csontos FC-nek volt még némi esélye a Stilo-Build&Job ellen kiharcolni a továbbjutást, de a forró hangulatú meccs második félidejében a Stilo gazdálkodott jobban a mindkét oldalon adódó számos helyzettel.

A fordulót követően megtörtént a folytatás sorsolása is, három párosítás kapcsán is nehéz lenne megjósolni a biztos továbbjutót. (Ez talán még az újszülött unokájánál látogatóban lévő Nagy szakértőnknek is komoly fejtörést okozna. Ezért innen is kívánjuk, hogy koncentráljon a házi munkában való aktív részvételre, az új jövevénynek pedig hosszú és tartalmas életet kívánunk.)


2020. 02. 17.

(Újszülött unoka köszöntése okán a szigetországba távozott vezérszurkolónk-szakértőnk távollétében) lezárult a csoportkör, a "Tabellák" menüpontban megtalálható a végső sorrend.

A forduló után közvetlenül megtartott sorsolás alapján a folytatás párosítása (február 23-án):

9-12. helyért:
10:00 Castrum-Ex-Alföldi Szakértő - Csontos FC
11:00 Műszol - Hyab

1-8. helyért:

12:00 Stilo-Build&Job - Fire-Oil
13:00 Toporgó - Tisza Ablak
14:00 Build and Job - Oldsmobile
15:00 SRS Autókozmetika - Épszigker


2020. 02. 14.

Néhány fotót találhatttok a meccsekről a "Fotók" menüpontban. A kieséses szakasz sorsolására közvetlenül az ötödik forduló befejezését követően kerül sor a helyszínen! A mérkőzések időpontjait azt követően megtaláljátok a "Sorsolás" menüben.

2020. 02. 11.

Amint az várható volt, számos kérdés tisztázódott a Castrum-Ex bajnokság negyedik játéknapján.

Az A csoportban három csapat helye biztos a továbbjutást illetően, és még két csapatnak van reális esélye megcsípni a kiadó negyedik helyet, ráadásul az egymás elleni mérkőzésen döntheti el a továbbjutást a Castrum-Ex-Alföldi Szakértő és a Toporgó gárdája.

A B csoportban némiképp bonyolultabb a helyzet, a jelenleg rosszabb gólkülönbsége révén utolsó HYAB is továbbjuthat még, ha a másik két meccsen kedvezően alakulnak az eredmények. A röviden vázolt helyzet érdekes és egy-két meglepetést is tartogató mérkőzéseken alakult ki.

Az A csoportban a nap nyitómeccsén az SRS-Autókozmetika a második félidőben őrölte fel végleg a Műszol lelkes ellenállását, magabiztosan értékesítette adódó lehetőségeit. Továbbjutását már nem fenyegeti veszély, a helyezésében még bekövetkezhet változás. Előfordulhat még, hogy a Build and Job csoport-listavezető csapata sem marad az élen, mert éppen az SRS-sel játszik majd az utolsó fordulóban, amely meccsen lényegesen nehezebb dolga lesz, mint volt a Castrum-Ex-Alföldi Szakértő ellen. A Build and Job a második félidőben szinte tetszés szerint érte el góljait, végül meg sem állt tíz találatig. A Castrum-Ex továbbjutási esélye ezzel együtt megmaradt, ehhez elegendő döntetlent játszania az utolsó selejtezőfordulóban a Toporgóval, lévén az utóbbinak sem igazán volt reális esélye a dinamikusabban játszó Fire-Oil ellen, amely győzelmével, azonos pontszámmal, jobb gólkülönbsége révén áll a csoport második helyén. A Toporgónak a továbbjutást érő negyedik hely eléréshez értelem szerűen le kellene győznie a Castrum-Ex-et.

A B csoportban születtek az előzetes várakozással ellentétes eredmények, bár a tabellát vezető Épszigker még nagy küzdelemben papírforma szerint nyert a Stilo-Build&Job elleni összecsapáson. A másik két meccs tartogatott néhány fordulatot, végződött meglepetéssel. A fordulóig pont nélkül álló HYAB első félidei játéka az előző meccseken mutatottak szerint volt eredménytelen, az ellenfél, a Tisza Ablak vezetésével fordultak a csapatok. A második játékrészben azonban az átlövésből születő egyenlítés után a HYAB játékosai számos helyzetet alakítottak ki, amelyek közül további hármat értékesítve megszerezték első pontjaikat, az elért négy találat duplája az első három fordulóban szerzet góljaik számának. A rosszabb gólkülönbség révén egyelőre a csapat viszont maradt az utolsó helyen. Az Oldsmobile megfiatalított gárdája nagyon jó meccset játszott a Csontos FC-vel, felváltott vezetés után a második játékrész közepe táján döntetlen volt az állás, azután srófoltak még egy kicsit a sebességen az "öreg autós" fiatalok és kétgólos meglepő győzelmük a csoportbeli jelenlegi második helyezésük mellett azt is jelenti, hogy már biztosan folytathatják a rájátszás felső házában. Ugyanehhez a Csontos FC-nek mindenképpen nyernie kellene a Stilo& Build&Job ellen, a Tisza Ablaknak az Épszigkertől kell eloroznia a három pontot, míg a HYAB-nak az Oldsmobile legyőzésén keresztül vezethet az út a felsőházba. A jelen állás szerint még hármas holtverseny is kialakulhat, ahol az egymás elleni eredmények, illetve a gólkülönbségek is szerepet játszhatnak a végső sorrend kialakulásában. Minden kérdésre pont kerül a jövő vasárnapi, ötödik fordulóban, melynek befejezése után meg is történik a kieséses szakasz párosításainak sorsolása.


2020. 02. 04.

Ha valaki a kispályás foci kapcsán is foglalkozik számmisztikával, akkor most a hatos volt napirenden a Castrum-ex bajnokság harmadik játéknapján.

Ugyanis négy csapat is ennyi gólt lőtt, és egyetlen kivétellel minden meccsen legalább ennyi gól született.

Az A csoportban a két döntetlennel kezdő Fire-Oil mérkőzött az addig négy pontot gyűjtő Castrum-Ex-Alföldi Szakértő csapatával. A várt szoros küzdelem meglepetésre elmaradt, a helyzeteit kiváló arányban értékesítő Fire-Oil lényegesen hatékonyabb volt a támadásaik ellenszerét nem találó castrumosoknál. A csoport élén álló Build and Job esélyeshez méltóan jutott fél tucat gólig a derekasan küzdő Műszol ellen. Az SRS Autókozmetika némi szerencsével, de megszerezte első győzelmét a sokat bizonytalankodó Toporgó ellen, a játék képe alapján ez utóbbi is rászolgált volna a pontszerzésre.

A B csoportban került sor a játéknap leginkább rangadónak tekinthető meccsére, amely azonban eléggé egyoldalúra sikerült, lévén az Épszigker folyamatosan szaporodó találataira egyszer sem érkezett válasz a mélyen tudása alatt teljesítő Csontos FC-től. A Stilo-Build&Job is összegyűjtötte az e napon elrendelt gólok számát, de a rengeteg helyzetet elpuskázó HYAB is megszerezte legalább első találatait a tornán. Izgalmas végjátékot hozott a félidei pihenőre némi meglepetésre két gólos előnnyel vonuló Oldsmobile és az esélyesebbnek vélt Tisza Ablak mérkőzése. A második játékrészben nagy küzdelemben sikerült az egyenlítés, de közvetlenül ezután ismét az Oldsmobile került előnybe. A Tisza Ablak viszont továbbra sem adta fel, és a meccs utolsó perceiben nemcsak az újabb egalizálás, de a győztes találat megszerzése is sikerült.


2020. 01. 28.

ephya

Nagy küzdelmeket, szoros és meglepő eredményeket is hozott a terembajnokság második játéknapja.

Az A csoportban a két pont nélküli csapat összecsapásán a Műszolt háromszor is keserítette a kapusok balsorsa, ami persze semmit nem von le a Toporgó gólerős játékának érdemeiből. Az SRS Autókozmetika másodszor is döntetlent harcolt ki egy hajtós meccsen, a Castrum-Ex-Alföldi Szakértő, bár többször vezetett, nem tudott tartós fölényt kiharcolni. Hasonlóan küzdelmes volt és ugyanazzal a döntetlen eredménnyel zárult a Fire-Oil és a Build and Job mérkőzése. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, és a megszerzett vezetésre mindig volt válasza az ellenfélnek. Mindkét mérkőzésre vonatkozóan jó kifejezés az igazságos pontosztozkodás. Az élen a Build and Job és a Castrum-Ex áll.

A B csoportban az Épszigker cserepadjának is köszönhetően őrölte fel a minimális létszámmal kiálló HYAB ellenállását, bár az utóbbit mindenképp dicséret illeti játékosainak küzdőszelleméért. A csoport másik két meccse egyaránt megkaphatná a "nap mérkőzése" jelzőt, lévén fordulatokban igen gazdagok voltak, és némi meglepetéssel is szolgáltak. A Csontos FC a Tisza Ablakkal játszott nagyot, felváltott vezetés után a győztes találat a meccs végső szakaszában esett.  Az utolsó egy-két percre a Csontos kapusa is csatlakozott a támadásokhoz az egyenlítés reményében, de ez nem most nem járt eredménnyel. Szórakoztató, nagy meccs volt. A nap zárótalálkozóján a Stilo-Build&Job tűnt esélyesebbnek a nevével ellentétben sok fiatallal pályára lépő Oldsmobile ellen. Az első félidőben szerzett kétgólos előnyük is ezt igazolta, de a második játékrészben teljesen megváltozott a játék képe, az egyenlítésből komoly lélektani előnyt kovácsoló Oldsmobile játékosai a végén a győztes találatot is megszerezték, ezzel a nap meglepetését okozták. Jutalmul az Épszigkerrel azonos pontszámmal vezetik a csoport tabelláját.


2020. 01. 21.

elso

A kispályás teremfoci közel 180 elkötelezett híve tizenkét csapatba rendeződve vágott neki az újabb küzdelmeknek.

Az első fordulóban máris izgalmas és olykor látványos elemekben is bővelkedő meccseket láthattak az érdeklődők. A tavalyi mezőnyhöz képest három új csapat lépett pályára, de játékoskeretükben számtalan ismerős arc bukkant fel. A játéknap a B csoport meccsével kezdődött, melyen nagy meglepetésre az Oldsmobile megfiatalított gárdája már három góllal is vezetett a tavalyi győztes Épszigker ellen. A nem várt vezetéshez kiváló kapusteljesítmény is hozzájárult. Az Épszigker viszont küzdeni tudásból vizsgázott jelesre, az utolsó pillanatokban megérdemelten megszerezte legalább az egyik pontot.

Az A csoport nyitó mérkőzésén a Castrum-Ex-Alföldi Szakértő a Műszol ellen lépett pályára, az összesen tíz gólt hozó összecsapáson a derekasan küzdő Műszol csak csökkenteni tudta hátrányát, a pontszerzésre nem igen volt esélye a jó napot kifogó ellenféllel szemben. Nagy küzdelmet és igazságosnak mondható döntetlen eredményt hozott a két újonc gárda, a Fire-Oil és az SRS Autóklinika összecsapása, mindkét csapatról kiderült, hogy kemény vetélytársai lesznek bármely ellenfelüknek. A csoport harmadik meccsén viszont a Toporgó gárdája nem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni a tavalyi ezüstérmes Build and Job  csapata ellen, de még bőven van alkalom javítani.

A B csoport további két meccsén először a Tisza Ablak egykori NB-s játékosokkal is megerősített csapata küzdött nagyot a szintén több ismert játékost pályára küldő Stilo-B&J-vel. Az utóbbi gazdálkodott jobban helyzeteivel a jó színvonalú mérkőzésen. A Csontos FC is és a HYAB játékosai sem ezen a mérkőzésen találkoztak először, az első félidőben nem is bírtak egymással. A második játékrészben többet tett a gólszerzésért a Csontos FC, erőfeszítését megérdemelt siker koronázta.

2020. 01. 15.

A csapatok többségének képviselői jelenlétében január 14-én megtartottuk a sorsolást. Ezúttal is 12 csapattal kerül megrendezésre a torna az első öt forduló menetrendje megtalálható a "Sorsolás" menüpontban.

A sorsolás eredményeként így alakult a két csoport összetétele:

A csoport

CASTRUM-EX
-ALFÖLDI SZÉ.
MŰSZOL
TOPORGÓ
FIRE-OIL
SRS AUTÓKOZMETIKA
BUILD AND JOB


B csoport

ÉPSZIGKER

OLDSMOBILE
TISZA ABLAK
HYAB
CSONTOS FC
STILO DÓZER



Az első forduló január 19-án, vasárnap délelőttől kerül megrendezésre.

10:00 ÉPSZIGKER - OLDSMOBILE
11:00 CASTRUM-EX-ALF.SZÉ. - MŰSZOL
12:00 TISZA ABLAK - STILO DÓZER
13:00 TOPORGÓ - BUILD AND JOB
14:00 FIRE-OIL - SRS AUTÓKOZMETIKA
15:00 HYAB - CSONTOS



 
SC
 
 
 

 Te vagy a

látogató 2008. 01. 02. óta
2006. 01. 10. és 2008. 01. 02. között 5461 látogató volt.